Tartalmas előadásokkal, inspiráló csoportmunkákkal és felejthetetlen közösségi élményekkel zárta kapuit a IV. MaTáSzSz Szakmai Fórum. A rendezvény idén is beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a legforróbb szakmai témák megvitatása mellett valódi platformot biztosított a távhős szakma képviselőinek a személyes kapcsolódásra, tapasztalatcserére és közösségépítésre.

A rendezvény első fele: Fejlesztési tervek, hatékony távfűtés és származási garancia
A fórum az első nap délutánján és a második nap délelőttjén egy rendkívül fajsúlyos Műszaki blokkal indult, amely két nagy témakör köré szerveződött.
A nyitónapon a fejlesztési tervek kerültek a fókuszba:
-
A felügyeleti szempontok: dr. Hegedüs Krisztina (MEKH főosztályvezető) a fejlesztési tervek szerepét, fontosságát és a felügyeleti szervnél megjelenő hasznosítási törekvéseit mutatta be.
-
Gyakorlati megvalósítás: László György (MaTáSzSz szakértő) a fejlesztési tervek kidolgozása során szerzett gyakorlati tapasztalatokat osztotta meg a hallgatósággal.
-
Önkormányzati és helyi szint: Barsi Orsolya (Budapest Főváros Önkormányzata főosztályvezetője) a távhőfejlesztési tervek és a helyi hőhasznosítási tervek kapcsolatát, az igények és a realitás talaján vizsgálva elemezte.
A második nap délelőttjén a fenntarthatóság és a hatékonyság kapta a főszerepet:
-
Rendszerigazolások: Molnár Rudolf (MEKH) a hatékony távhőrendszer igazolásának gyakorlati tapasztalatait ismertette.
-
Kereskedelem és korlátok: Kelner Máté (MEKH) a származási garancia „kereskedelmének” jogi és gyakorlati lehetőségeit, valamint korlátait mutatta be.
-
Felhasználói oldal: Némethi Balázs (MaTáSzSz Műszaki Bizottság vezetője) a származási garancia felhasználók számára történő nyújtásának módszertanát és kérdéseit járta körbe.

A rendezvény második fele: Jogi és gazdasági aktualitások
A második nap délutánján és a harmadik nap délelőttjén a Jogi-gazdasági szakmai nap vette át a stafétát, ahol a mindennapi működést leginkább érintő, rendkívül aktuális kérdések kerültek terítékre:
-
Fogyasztásmérés: Tófalvi György (MaTáSzSz Fogyasztásmérés Albizottság vezetője) részletesen vázolta a fűtési költségmegosztók felszerelésének időbeli kihívásait, a jogi kötelezettségeket, a szankciókat és a lehetséges megoldásokat.
-
Digitalizáció: Farkas-Drágossy Karolina (ASP Hungary Kft.) és Deák Gergő (e-PostOffice Kft.) a Digitális Állampolgárság (DÁP) törvénynek való megfelelés eddigi tapasztalatait és szektorbeli kihívásait osztották meg.
-
Mesterséges Intelligencia: Nagy Lajos (AppVision Kft.) és Dr. Kiss Attila (SZOMTÁV) az AI-t mint új munkatársat mutatták be a hátralékkezelés folyamataiban, míg dr. Gyantár Anita (PÉTÁV Kft.) a technológia alkalmazásához elengedhetetlen vállalati, belső szabályozási környezet kialakítására világított rá.
-
Adatszolgáltatás és compliance: dr. Hegedüs Krisztina (MEKH főosztályvezető) segítségével a résztvevők bepillantást nyerhettek a MEKH adatszolgáltatások kulisszái mögé, Dr. Sipkáné dr. Puskás Ágnes (Debreceni Vagyonkezelő Zrt.) és Marján György (T-Szol Zrt.) pedig a belső kontrollrendszer és a compliance működtetésének gyakorlati tapasztalatait járták körbe.

Interaktivitás és a World Cafe ereje
A fórum egyik legnagyobb értékét idén is a World Cafe formátumú csoportmunkák adták. A résztvevők nem csupán passzív hallgatói voltak az előadásoknak: asztalokhoz ülve, moderált keretek között vitatták meg a felmerült kérdéseket. A 90 perces, élénk eszmecserék végén az asztalgazdák foglalták össze a közös javaslatokat és meglátásokat, így valódi, kézzelfogható tudásbázis született.

Több mint szakma: egy összetartó közösség
A IV. MaTáSzSz Szakmai Fórum célja a tájékoztatás mellett az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a szakmabelieket. A hivatalos programok utáni közös vacsorák és a kötetlen beszélgetések lehetőséget adtak az első találkozásokra, a régi barátságok felelevenítésére és olyan szakmai ismeretségek megköttetésére, amelyekre a kollégák a mindennapi munka során is bátran támaszkodhatnak.
Köszönjük minden előadónknak a magas színvonalú felkészülést, a résztvevőknek pedig az aktív, formáló jelenlétet! Találkozunk a következő alkalommal!
A IV. MaTáSzSz Szakmai Fórum előadásinak prezentációi itt érhetőek el: https://tavho.org/tudaskozpont/eloadasok
Részletes képes beszámolónk Facebook oldalunkon érhető el: https://www.facebook.com/mataszsz