Hazánk szinte bizonyosan teljesíteni fogja 2030-ra az EU által elfogadott Fit for 55-ban kitűzött célokat

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 2025. november 25-ei ülésén meghallgatta Lantos Csaba energiaügyi minisztert. A miniszter a tájékoztatójában elmondta, hogy hazánk szinte bizonyosan teljesíteni fogja 2030-ra az EU által elfogadott Fit for 55-ban kitűzött célokat. A Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) 12 GW megújuló energiaforrást irányoz elő 2030-ra, amelyben a napenergia mellett a szélenergiának, a biomasszának és a geotermikus energiának is lényegi szerepe kell, hogy legyen – mondta Lantos Csaba.

„A geotermikus energia távhő-célú hasznosítása Magyarországon” nagykövet kerestetik!

A Magyar Távhőszolgáltatók Szövetsége (a továbbiakban: MaTáSzSz vagy Szövetség) nevében a „A geotermikus energia távhő-célú hasznosítása Magyarországon" elnevezésű pályázatot azzal a céllal hirdetjük meg, hogy megtaláljuk és támogassuk azt a digitális alkotót, nagykövetet, aki elkötelezett a környezetvédelem iránt, és képes hitelesen, inspirálóan és nagyszámú közönséghez eljuttatni a fenntarthatósággal kapcsolatos üzeneteket. A kiválasztott nagykövettel együttműködésen alapuló partnerséget kívánunk kialakítani, hogy közösen mutassuk be a geotermikus energia távhő-célú hasznosításának lehetőségeit Magyarországon a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszak keretében megvalósuló „A BKV Vasúti Járműjavító Kft. Fehér úti telephelyénlétesített geotermikus kút kihasználtságának növelése a zuglói távhőkörzetben történőhőhasznosítással” című, SM06-GEO-PC7 számú programkomponenshez kapcsolódóan.

Industrial Heat Pumps Conference 2025

Az Exergie által szervezett prágai nemzetközi ipari hőszivattyú konferencián idén az elméleti lehetőségek helyett a gyakorlati megvalósítás, a működő mintaprojektek és a skálázhatóság kérdései domináltak. A városi dekarbonizáció kihívásait tárgyaló „Decarb Cities” panelbeszélgetésben Kecskeméti Dávid, a MaTáSzSz EU, nemzetközi, és műszaki ügyekért felelős projektvezetője is részt vett.

Távhőszolgáltatás Napja 2025

A Távhőszolgáltatás Napja 2025 rendezvényt idén is a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) kezdeményezésére rendezték meg, amelynek célja a lakosság és az érdeklődők tájékoztatása a távhőellátás környezetbarát, biztonságos és korszerű megoldásairól. A rendezvény idén 2025. október 17-én, pénteken zajlott, az Erőművek Éjszakájával egy időben, így országszerte számos szolgáltató nyitotta meg fűtőműveinek kapuit közösségi és szakmai programokkal.

Együttműködési megállapodást írtunk alá a Cseh Távhőszolgáltatók Szövetségével (TS ČR)

"Ez a megállapodás nem pusztán egy papírra vetett szándéknyilatkozat, hanem két ország távhőágazatának közös elköteleződését jelképezi a jövő, a hatékonyság és a fenntarthatóság iránt." - mondta Orbán Tibor, a MaTáSzSz elnöke a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége és a Cseh Távhőszolgáltatók Szövetsége (TS ČR) közötti együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásakor, amelyet a Cseh Távhőszolgáltatók Szövetsége részéről Jiri Vecka írt alá és az aláírási ceremónián Eva Dvorakova nagykövet asszony is részt vett.

Ülésezett a Euroheat&Power Távhűtés Munkacsoportja

Bécsben ülésezett a Euroheat&Power Távhűtés Munkacsoportja, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségét Kecskeméti Dávid EU, nemzetközi és műszaki ügyekért felelős projektvezető képviselte. A kétnapos rendezvény átfogó képet adott a távhűtés nemzetközi helyzetéről, és értékes szakmai párbeszédet indított az energiaátmenetben betöltött jövőbeli szerepéről.

Magyar Hőszivattyú Szövetség előadás-sorozatának nyitó (online) eseménye

2025. október 28-án kerül megrendezésre a Magyar Hőszivattyú Szövetség előadás-sorozat nyitó eseménye, amely két kiemelten aktuális témát dolgoz fel a hőszivattyús szektorban tevékenykedő vállalkozások számára. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Meghallgatta a Gazdasági Bizottság az SZTFH elnökét

2025. október 9-én Szövetségünk főtitkára, dr. Orbán Péter részt vett az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén, ahol a képviselők – többek között – meghallgatták a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnökének az általa vezetett szervezet 2024. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

Budapest Geothermal Energy Summit 2025

A Budapest Geothermal Energy Summit 2025. szeptember 26-án került megrendezésre harmadik alkalommal Budapesten, a régió legjelentősebb geotermikus témájú szakmai fórumaként. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségét Kecskeméti Dávid EU, nemzetközi és műszaki ügyekért felelős projektvezetője, valamint Gáti Mátyás, a Geotermikus Albizottság vezetője képviselte.

Ülést tartott az EHP Flexibility Munkacsoport - a magyar távhő szektort Kecskeméti Dávid képviselte

Ülést tartott az EHP Flexibility Munkacsoport szeptember 30-án, amelyen a magyar távhő szektort Kecskeméti Dávid, a MaTáSzSz EU és nemzetközi ügyekért felelős munkatársa képviselte. Hazánk szempontjából különösen érdekes a rugalmassági potenciál mérése és az energiaszektorok közötti együttműködés kérdése. A jövőben a távhőszolgáltatók számára kulcskérdés lesz, hogyan tudják integrálni a villamosenergia-piac jelzéseit, és milyen módon lehet a tárolás, illetve az igényoldali szabályozás révén növelni a rendszerek hatékonyságát és klímasemlegességét.